Ezért beszélnek folyton a vegánok a vegánságról

talkabout.jpgA vegánok gyakran beszélnek a vegán életmód előnyeiről és döntéseik miértjéről akkor is, ha senki nem kérte vagy kérdezte őket. De miért?

A legtöbb nagyüzemi állattartásban olyan módon kezelik az állatokat, amelyek egyszerűen nem felelnek meg a legtöbb ember értékrendjének. A vegánok ezzel már tisztában vannak, és ezért váltottak, egyesek még nem kötötték össze IGAZÁN a szálakat a hús és az állat között, másokat pedig egyáltalán nem érdekel a bolygó vagy az állatok, csak az önös érdekei. Remélem, hogy Te minimum a 2. csoportba - ha nem az elsőbe - tartozol. :)

Azok, akik tisztában vannak az állatok kizsákmányolásával és megölésével - amit helytelennek találnak - általában indulatosak lesznek, ha nem tudnak mit tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a helyzet. Időnként egy-egy vegán (fontos, hogy ne általánosítsunk, ez NEM MINDENKIRE IGAZ) agresszív lehet vagy épp lekezelő, de ez mind abból ered, hogy szeretné megmenteni ezeket az állatokat. Sosem arra haragszik aki húst eszik - hiszen a legtöbbünk evett húst régebben -, hanem a szokásra, hogy még mindig így működik a világ, pedig már lehetne másként. Élhetnénk gyilkosság és kegyetlenség nélkül, mert már nem az őskorban vagyunk. Mindenünk adott hozzá.

20819121_508903556168789_6601710067107521376_o.jpg

A leghatékonyabb módja az állatvédelemnek, hogy lemondunk az állatokat kihasználó vagy állati életeket követelő termékekről és ételekről. Finom becslések szerint évente 150 milliárd állatot ölünk meg, de egyesek ezt akár 300 milliárdra is becsülik. Brutális és elszomorító...

Természetesen nem ilyen egyszerű a helyzet, de ha megpróbálnánk kiszámolni, hogy egy vegán mennyi állatot ment meg azzal, hogy nem fogyasztja el őket, akkor ez minimum 30 lenne évente

Ez csak egy a sok közül, itt van néhány másik példa arra, miért lehetnek néha idegesítőek a vegánok egyesek számára. Nem okoskodni és téríteni akarnak, csak informálni mindenkit egy jobb alternatíváról.

• A bolygó védelme

Az éghajlatváltozás korunk egyik legnagyobb problémája. Ez már nem sci-fi vagy jóslat, ez már a jelenben történik. Évről-évre egyre rosszabb lesz, most már valóban tennünk kell valamit, de sürgősen. Apró kis megoldásokon gondolkodik mindenki, mint az elektromos autók, a kevesebb fürdővíz használata vagy a "kocsi helyett kerékpár" mozgalmak, de ez mind-mind nem ér fel EGYÜTT SEM az állattenyésztéssel, ami több üvegházhatást okozó gázokat termel, mint a világ összes közlekedési formája. Ráadásul a nagyüzemek/gyárgazdaságok szennyezik a vizeket és rontják a levegő minőségét is, így a növényi étrend az egyik legjobb módja bolygónk védelmének.

cattle-global-warming-methane-emissions-650x459.jpg

A hús és egyéb állati termékek elhagyásával jelentősen csökkenthetjük az ökolábnyomunkat.

• Egészség

A kutatások továbbra is bizonyítják, hogy a teljes értékű növényi alapú étrend kedvező hatással van az egészségére. A vegánoknál alacsonyabb a cukorbetegség, az elhízás és a szívbetegség kialakulásának esélye - ezek a betegségek a világ első számú gyilkosai. A Men's Journal című folyóiratban megjelent kutatás szerint, egy 73 000 amerikait felhasználó, nagyszabású tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étkezéssel nőhet az átlagos élettartam is.

fruits-market-colors_1.jpg

A növényi étrend (és a vegán életmód) egy win-win helyzet: Élvezhetsz egy hosszabb, egészségesebb életet, miközben az állatokat megkíméled a szenvedéstől és a haláltól.

• Az élelmiszer-hulladékok csökkentése és az erőforrások megőrzése

Az állattenyésztés rendkívül sok erőforrást, területet vesz igénybe, ráadásul mint láthattad, a környezetet is szennyezi. Ha csak ételként tekintenénk az állatokra, még akkor sem lenne ez a leghatékonyabb módja, ugyanis pazarló életmódot élünk mi is és az iparok is, ami miatt közel 1 milliárdan éheznek a bolygón. A szennyezés mellett hatalmas mennyiségű vizet, gabonát és üzemanyagot fogyaszt a hízlalás, termelés, szállítás, stb.
A növekvő globális népesség és a közelgő erőforráshiány miatt még soha nem volt ennyire vészes a helyzet. Muszáj átállni egy fenntarthatóbb életmódra, különben saját magunkat zabáljuk fel.

Ahelyett, hogy több millió hektárnyi földet használnának a tenyésztett állatok gabonájának termesztéséhez, inkább az ember számára termelhetnének élelmiszereket. Így több hely és étel is keletkezne, amiből megszűnhetne az éhezés is annál a 795 millió embernél, akinél jelenleg alig van tiszta víz és étel.

• A munkások megóvása a haláltól

A mezőgazdasági dolgozók számos munkahelyi veszélynek vannak kitéve, beleértve a sérüléseket, a légzőszervi megbetegedéseket, a PTSD-t és az antibiotikum-rezisztens baktériumokat. Tény, hogy a Foglalkozás- és Környezetvédelmi Orvoslás folyóirat publikált egy tanulmányt, amely megállapította, hogy a 22 vizsgált munkavállaló közül 10 potenciálisan halálos baktériumot hordozott.

És ez még csak a kezdet... Millió érv van a veganizmus mellett és ez nem kerül semmibe. Férfiak, nők, gyerekek, idősek, betegek választják az életmódot, főleg az állatvédelem miatt, de növényi étrendet követheti az is, aki az egészsége vagy a Föld védelméért küzd. Kérlek értsd meg, hogy ez nem nehéz és nem hülyeség. A vegánok pedig azért idegesek (nem) rád, mert még mindig elutasító a többség. Viszont a vegánok száma növekszik, függetlenül a többség megítélésétől... Te mire vársz még? :)

További egészségi, környezetvédelmi és állatvédelmi cikkekért nézz körbe a Csir Kevin blogon!

Vegánnak lenni egyszerű. Gyere, csatlakozz a csoportunkba, légy nyitott és segítünk!

———————————————

Ne felejts el követni Facebook-on:

Ha tetszett a cikk, kérlek, hogy mutasd meg ismerőseidnek is! ;)